Z terv, avagy hogyan lett volna Németország újra tengeri nagyhatalom

Ennyi lett belőle. A H jelű csatahajó elkészült részei, a gerinc és a hajófenék egy darabja, az építkezés leállítása után.

    A történet 1871 január 18.-án, a franciaországi Versailles-ban kezdődik. A porosz-francia háború után, a győztes német államok fejedelmei itt kiáltották ki német császárrá I. Vilmos porosz királyt. Közel 65 év után újra egységes Német Császárság jött létre az addig laza szövetségben lévő német fejedelemségekből és városállamokból. Ennek az egységnek a vezéralakja volt Otto von Bismarck, aki a legtöbbet tette az egységes Németország létrejöttéért, majd közel 20 éven át irányította is az országot.
    Hellmuth Guido Alexander Heye. 1895-1970. A megalakuló állam azonban szárazföldi hatalom volt. Bismarck csak európai konfliktusokban gondolkodott, főleg a franciák és oroszok ellen, és ezekben a haditengerészetet elsősorban partvédelemre használta volna. Talán önmagáért beszél az, hogy a porosz haditengerészetből kialakított császári haditengerészet élén a szárazföldi hadsereg tisztjei álltak. Az első főparancsnok például Albrecht von Stosch gyalogsági tábornok volt. Aztán 1888-ban II. Vilmos lett a császár és szinte azonnal megkezdődött a haditengerészet reformja.
     Vilmos ugyanis már trónörökösként is elégedetlen volt Bismarck politikájával és trónralépése után mindössze két évig tűrte el a „vaskancellárt” az ország élén. Bismarck visszavonulásához azonban több kellett, mint a császár személyes ellenszenve. A német egység létrejötte utáni húsz évben Németországban alapvető gazdasági változások álltak be. Ezek következtében olyan csoportok jöttek létre, melyeknek már kevés volt Bismarck „Európa politikája”. Ők már német világpolitikát kívántak folytatni és ezen csoportok lelkes támogatója volt II. Vilmos. Ehhez a világpolitikához azonban szükség volt ütőképes flottára is. Ennek megszervezése Alfred von Tirpitz admirálisra várt. Ő ezt a feladatot kitűnően megoldotta. 1895-től 1914-ig, vagyis az első világháború kezdetéig, létrehozta a világ második legnagyobb flottáját.
     Az első világháború azonban német vereséggel fejeződött be és a győztesek gondoskodni akartak arról, hogy a németeknek esélyük se legyen újrakezdeni. A békeszerződés tengerészeti fejezetei, gyakorlatilag a Bismarck idején alkalmazott koncepció szerint, csak egy partvédelemre alkalmas flottát hagytak meg, lényegében a fejlesztés lehetősége nélkül. Persze a császári Németország után megalakult Weimari Köztársaság korántsem volt abban a helyzetben, hogy hadihajókat építsen. Az 1920-as évek elején az országban gazdasági és politikai káosz uralkodott. Aztán az évtized végén az éppencsak talpraálló gazdaságot a világválság küldte padlóra. Változást a nácik hatalomrajutása hozott 1933-ban.
     Hitler azonban először a szárazföldi hadsereget és a légierőt fejlesztette. Hogy miért ? Mert Németország nem akart tengerentúli területeket szerezni. A sokat hangoztatott „élettérelmélet” még nem jelentette a világ meghódítását. Hitler néhányszor kijelentette, hogy úgy kell területeket szerezni, hogy azok Európában legyenek. Ezért 1938-ig a németek kelet felé elsősorban Lengyelország (és távlatokban a Szovjetunió), nyugat felé pedig Franciaország ellen készültek. Angliától tulajdonképp nem akartak semmit. A flotta fejlesztése is ennek az elgondolásnak megfelelően zajlott. Legfőképp a francia flotta elleni összecsapásra készültek, mert az akkori lengyel és szovjet flotta nem lett volna komoly ellenfél.
     A fordulópont 1938-ban következett el, mikor a szudétanémet válság kapcsán (mely végül Csehszlovákia feldaraboláshoz vezetett) a németek rájöttek, hogy esetleg szembekerülhetnek az angolokkal is. Itt jött a kemény dió. Hogyan törjék meg az angol tengeri uralmat? Azt tudták, hogy egy döntő ütközetben egyszerűen lesöpörnék őket az asztalról. Vagyis ki kellett dolgozni a stratégiát. 1938 augusztusában a flotta főparancsnoka, Raeder admirális, megbízta a haditengerészet hadműveleti osztályát az előzetes tervek elkészítésével.
     A részleteket végül az osztály egyik tisztje, Hellmuth Heye fregattkapitány, dolgozta ki.

    A tanulmány abból indult ki, hogy Németország egy tengeri háborúban csak alárendelt szerepet játszhat, lévén, hogy Anglia, földrajzi helyzeténél fogva, minden német kikötőből az Atlanti óceánra vezető útvonalat ellenőrizni tud. Vagyis blokád alá tudja venni az országot anélkül, hogy megtámadná a kikötőket, illetve a partvidéket. Ennek a blokádnak a feltörésére a tanulmány négyféle lehetőséget kínált.
    
     1. Tengeralattjáró háború
     Nagyszámú tengeralattjáró bevetése Anglia ellen.
    
     2. Nyílt támadás az angol flotta ellen.
     Egyetlen döntő ütközet kierőszakolása és megvívása.
    
     3.Cirkálóháború
     Nagyszámú tengeralattjáró és felszíni hajó bevetése
    
     4. Fokozott cirkálóháború
     Az előző pontban írt módszer alkalmazása, de tengerentúli bázisok létrehozásával együtt.

Egy majdnem megvalósult projekt. Az építés alatt álló Graf Zeppelin.

    Csakhogy Heye sem rendfokozatánál, sem beosztásánál fogva nem dönthette el, hogy az általa leírt stratégiákból melyik valósulhat meg Ebben a vezérkar volt illetékes, ott viszont megoszlottak a vélemények. Maga Heye és Dönitz egy cirkálóflotta létrehozását és a tengeralattjárók tömeges bevetését támogatta. Mások viszont a csatahajók pártján voltak. Végül Bauplan III néven kialakult az elsődleges terv.
     Ebben közel 500 egység szakaszos építését tervezték, a csatahajótól a schnellbootig bezárólag, 1947/48-as befejezéssel. A szakaszos építés azt jelentette, hogy nekiállnak egy-két nehezebb egység (csatahajó, repülőgép-hordozó) építésének, majd a kisebb egységek, ( tengeralattjárók, torpedórombolók) következtek volna, végül megint egy-két nehéz egység. Ezzel időt takarítottak volna meg, mert a nagy egységek építése hosszabb ideig tart ugyan, de ha csak egy-két darabot építenek belőlük, marad kapacitás a kicsikre is.
     Az egységek közti megoszlás így alakult volna:

    6 csatahajó
     9 zsebcsatahajó (A Deutschland osztállyal ellentétben nem 10, hanem 20.000 tonnás vízkiszorítással)
     8 repülőgép-hordozó
     5 nehézcirkáló
     18 könnyűcirkáló
     36 ún. Spahkreuzer (Ez a típus egyfajta átmenet lett volna a romboló és a könnyűcirkáló között)
     70 romboló
     78 torpedónaszád
     249 tengeralattjáró (minden méretű és típusú)

    A terv figyelembevette a már építés alatt lévő egységeket is, így a fentebb írt számok csak az új építéseket jelölik. A csatahajóknál például igazából nem 6, hanem 10 egységgel számoltak, mert beleszámolták a Bismarckot és a Tirpitzet, valamint a Scharnhorstot és Gneisenaut is.
    

A nagyfőnök, Erich Johann Albert Raeder. 1876-1960.
A Bauplan III-nak háromféle verziója létezett ahogy elkezdték finomítani a tervet, variálva az egységek számát és az építési határidőket. Ezeket Bauplan IIIx, IIIy, illetve IIIz néven jelölték. A döntés Hitler kezében volt. Ő azt szerette volna, ha a nehéz egységek, konkrétan a csatahajók, 1944-re elkészülnek. Ezért a IIIz tervet választotta. Ez lett tehát a Z terv. Hitler döntése után pedig kb. egy hetet „élt”, aztán máris módosították. Az építendő egységek számát csökkentették. A végleges tervben ezek a hajók szerepeltek:

    6 csatahajó
     9 zsebcsatahajó
     4 repülőgép-hordozó
     5 nehézcirkáló
     10 könnyűcirkáló
     22 Spahkreuzer
     158 romboló és torpedónaszád
     249 tengeralattjáró (minden méretű és típusú)
    
     Hogy konkrétan milyen hajókból állt volna a „Z flotta” ?

    Kezdjük lentről a tengeralattjárókkal.
     Róluk maradt fenn ugyanis a legkevesebb adat. A terv nagyszámú egység építését írta elő, 700 és 1000 tonna vízkiszorítással. Ezért valószínűsíthető, hogy a flotta gerince a VII-es és IX-es típusú tengeralattjárók lettek volna. Ez a két típus volt az, amelyeket már a Z terv elfogadásakor is nagy számban gyártottak és később a háborúban is az „igásló” szerepét játszották. Érdekességképp lehetne még megemlíteni az ún. „U-Kreuzer”-t, mely egy csaknem 3000 tonnás tengeralattjáró lett volna, 4 db 12,7 centis löveggel és egy repülőgéppel felszerelve.

Az U-Kreuzer vázlatrajza. A repülőgépet a parancsnoki híd előtti nagy hengerben tárolták volna.

Torpedórombolók

    Kétféle típus építését tervezték, „Zerstörer 1938 A” és „B” jellel. Az „A” típust óceáni bevetésekre szánták, viszont nem tudtak dönteni a meghajtás módjáról. A turbina nagy sebességet, de kis hatósugarat tett lehetővé. A dieselmotor pedig gazdaságos, de lassú menetet eredményezett volna. Ezért az „A” típus helyett a németek kialakították az ún. „Spahkreuzer”-t, melyről a következő bekezdésben lesz szó.
    

A Zerstörer 1938A.
A „B” típus egy kisebb romboló lett volna, melyet elsősorban a Balti és Északi tengerre szántak. A terv szerint 2700 tonnás, 36 csomós maximális sebességre képes egységek épültek volna, melyek fő fegyverzete 4 db 12,7 centis löveg lett volna és 19 csomós sebességnél 3350 tengeri mérföldet tudtak volna megtenni.

A Zerstörer 1938B.

Spahkreuzer

    Ez a típus afféle szuper torpedóromboló lett volna. Amint fentebb is írtam, óceáni bevetésekre tervezték, elsősorban azzal a feladattal, hogy célokat derítsen fel a nehezebb egységek számára. Ugyanakkor fegyverzete révén megsemmisíthette a „hagyományos” rombolókat és egyéb kisebb egységeket. A vízkiszorítás 5700 tonna lett volna, a főfegyverzet 6 db 15 centis lövegből állt volna, a csúcssebesség pedig 35,5 csomó lett volna. A maximális hatótáv 19 csomónál 8000 tengeri mérföld. Az első egység építését elkezdték ugyan, de a tervrajzok egy légitámadásban megsemmisültek, így az építést félbehagyták. Majd 1942 áprilisában az egész projektet törölték.

Az ígéretes Spahkruzer tervezet.

Könnyűcirkálók

    Az M osztályú hajókat nagy hatótávolságú kísérőhajóknak szánták a harccsoportok mellé.
     A 10.000 tonnás vízkiszorítású hajókból az első kettő építését kezdték el 1938.ban, de a munkálatokat 1939 szeptemberében abbahagyták és a projektet törölték. Ha a hajók elkészültek volna, akkor 8 darab 15 centis főlöveggel rendelkeztek volna, a vegyes gőzturbina-diesel meghajtás 35 csomós sebességet tett volna lehetővé, a hatósugár pedig 8-9000 tengeri mérföld lett volna.

A könnyűcirkálók terveinek egyik verziója.

Nehézcirkálók

    Ez volt a Z terv egyetlen olyan pontja, amely nagyrészt megvalósult. A tervezett öt nehézcirkálóból ugyanis három megépült. Persze ez azért történt, mert, mint arra fentebb utaltam, a németek figyelembevették a már épülő egységeket is. Így ez az öt egység az Admiral Hipper osztály volt. A 20.000 tonnás hajók építése pedig már 1935-ben elkezdődött a Hipperrel. A fő fegyverzet 8 darab 20,3 centis löveg volt, a gőzturbinás meghajtás pedig 32 csomós csúcssebességet tett lehetővé. A hatósugár 7000 tengeri mérföld volt.

A Hipper osztály egy angol típusazonosító kézikönyvben.

Repülőgép-hordozók

    4 darab 33.000 tonnás egység épült volna, melyek méltó ellenfelei lehettek volna a brit hordozóknak. Lévén, hogy 3-4.000 tonnával nehezebbek és 3-4 csomóval gyorsabbak lettek volna (a maximális sebesség 34 csomó lett volna). Ráadásul az akkori két leghatékonyabb géptípus, a Me-109-es vadászgép (Me-109T jelzéssel) és a Ju-87-es zuhanóbombázó (Ju-87C jelzéssel), lett volna a „főfegyverzet”.
     A hajók közül egyedül az első, a Graf Zeppelin ért el kb. 95%-os készültséget. Építését azonban a háború végéig nem fejezték be. A második egységet elkezdték, de néhány szerkezeti elem megépítése után az építést abbahagyták és a hajót még a sólyán visszabontották.

A Graf Zeppelin jellegrajza.

Zsebcsatahajók

    A P osztály lényegében a kereskedelmi hajók elleni háborúra épült. Egész hihetetlen, 25.000 tengeri mérföldes hatósugaruk lett volna, igaz, 13 csomós sebesség mellett. A maximum 33 lett volna. Az osztály lényegében nem volt más, mint a Deutschland osztály megnövelt változata. Noha a vízkiszorítás csaknem 25.000 tonnára nőtt, a fő fegyverzet ugyanúgy 6 darab 28 centis löveg maradt, mint a Deutschlandokon. A megnövelt hajótesten repülőgép kapott helyet, melyet a középre beépített katapultról lehetett indítani.

A P osztályú zsebcsatahajó.

Csatahajók

    A lista csúcsán a H osztályú csatahajók álltak. A Z terv alapján 6 gigász épült volna, 65.000 tonnás maximális vízkiszorítással, 8 darab 40,6 centis főlöveggel és 30 csomós maximális sebességgel. A meghajtást dieselmotorok biztosították volna, melyek 19 csomós sebesség mellett közel 20.000 tengeri mérföldes utat tettek lehetővé.

Hitler kedvence, a H osztályú csatahajó.

    Ez lett volna tehát a „Z” flotta és kétségkívűl igazi tengeri hatalommá tették volna Németországot, ha a hajók megépültek volna. Igaz is ! Megépültek volna ? A válasz nem egyszerű.
     Az egyik az, hogy nem. Nem épült volna semmi. Hogy miért ? Azt mondják, hogy az effajta hatalmas flottaépítő programokat nem szabad túlértékelni. Abban a korban ezek nem voltak mások, mint diplomáciai fogások. Nagy valószínűséggel nem lett volna elég pénzügyi és ipari forrás a terv végigviteléhez. Főleg úgy, ha közben el kell látni a szárazföldi hadsereg igényeit is. Voltak ezenkívül egyéb problémák is.
     A Z terv elfogadásakor huszonhat olyan hajógyár volt Németországban, mely hadihajót is építhetett. Ebből azonban csak négy volt alkalmas nehéz egységek építésére. Még ennél a négy üzemnél is új beruházásokra volt szükség, hogy például a H osztályú csatahajók építését elkezdhessék. Aztán át kellett volna építeni a belvízi csatornahálózatot, például a Kiel és Hamburg közötti csatornát is, hogy az új hajók is használni tudják. Ezek az építkezések valószínűleg néhány évvel kitolták volna a hajók építésének befejezését is.
     Problémát jelentett az üzemanyag is a flotta számára. Egy 1938 végén tartott tanácskozáson nyolcmillió tonnára becsülték a szükséges olajmennyiséget. A probléma az volt, hogy például 1938-ban a teljes országos olajfelhasználás hatmillió tonna volt.
     A másik lehetséges válasz, az, hogy igen, de….. De nem épült volna meg az összes hajó. Ez a válasz is elfogadható. A Lexingtonról írt cikkben olvasható egy érdekes adat. A japán 8-8-8-as program az ország éves költségvetésének 40%-át emésztette fel és kérdéses volt, hogy be tudják fejezni. Nos, a német védelmi kiadások 1938-ra elérték a költségvetés 54%-át. Persze ebben benne volt a szárazföldi hadsereg is, de kérdéses, hogy lett-e volna még 33 milliárd márka a Z tervre. Valószínűleg a németek felismerték volna, hogy mire van lehetőségük és átdolgozták volna a tervet. Az alapján pedig néhány egység biztosan megépült volna.
     A tervet egyébként a háború kitörésével törölték. Pontosabban 1941-42-ig még fenntartották a lehetőséget az építésre, de utána minden rendelést töröltek.
     A teljesség kedvéért pedig meg kell említeni, hogy noha a Z terv nem valósult meg, a háború végéig számos projekt lett kitalálva, különféle hajótípusokra.

Egy érdekes elképzelés. A hatezer tonnás, 14 repülőgéppel felszerelt kis anyahajó.

Sebestyén Gábor

(2011 november)


Felhasznált háttéranyag:

    Marine Arsenal: Der Z Plan
     www.navypedia.org
     www.german-navy.de


Vissza.