Történelmi pillanat! Az első vendégszerző a lapon! Gondolom a hajómodellezés iránt érdeklődök többsége jól ismeri Somogyi Imre (Simi) nevét és munkáit. Most ő örvendezteti meg az olvasókat legújabb modellje, a Trumpeter-féle, 1/350-es méretarányú Hood elkészítésének leírásával, és a makettről készült fényképekkel. Úgy hiszem, ez a cikk igazán örömteli karácsonyi ajándék lesz minden olvasónknak. Kellemes ünnepeket!


A HMS Hood építése

A Hood-ot már nagyon sok makettező elkészítette. Ennek sok oka van: egyrészt azért is mert annak idején, amikor a két világháború között a tengereket járta, több millió ember láthatta, mehetett fel a fedélzetére. Ekkoriban ez a hajó testesítette meg a brit tengeri hatalmat. Egyben 20 éven keresztül a világ legnagyobb hadihajója volt. Ma is a legismertebb és legszeretettebb XX. századi hadihajóként tartják számon Nagy-Britanniában.
Másrészt a Hood részt vett a híres-nevezetes Dánia-szorosbeli csatában (1941.május 24-én) és 5 perc után – valószínűleg egy ellenséges találattól – felrobbant és a hullámsírba vitt több, mint 1400 embert. A tragédiát csak hárman élték túl.
Ezen okok miatt nekem is régi elképzelésem volt ennek a hajónak a megépítése. Ez akkor realizálódott, amikor 2006. májusában a Trumpeter nevű kínai cég kiadta a Hood-ot 1/350-ben, ami az én kedvenc méretarányom.
Alapvetően egy teljes törzsű, klasszikus makett megépítését tűztem magam elé célul.

A műanyag kithez a következő feljavítókat szereztem be:

1; Trumpeter réz esztergált ágyúcsövek és hajócsavarok (sajnos ez utóbbiak nem teljesen rézből vannak…)
2; White Ensign Models („magyarul” WEM) réz fotómaratás készlete, amely két lapból áll
3; WEM műgyanta fő lövegtornyok (a kitben lévők egyszerűen csapnivalók)
4; WEM Pom-Pom gépágyú-készlet.

Háttéranyagként pedig a következőket szereztem be ill. használtam:

1; John Roberts: The Battlecruiser Hood (az Anatomy of the Ship sorozatból)
2; Warship Pictorial 20. H.M.S. Hood ;
3; Profile Morskie 63. HMS Hood

Az első és a harmadik többnyire rajzokat tartalmaz, míg a második anyag fotógyűjtemény Thomas Schmidt 3D-s (sajnos nem egészen hibátlan) képsorozatával megspékelve. Az Anatomy of the Ship rajzok nagyon klasszak, de sajnos sok minden (részletrajzok; pl csörlők, azonnali lőszertartó szekrények, kötélzet stb. stb.) hiányzik belőle. Néhány kisebb tévedést is felfedeztem benne, amikor a rajz nem egyezett a fotókkal. A leggyengébb a lengyel Profile Morskie, itt aztán tényleg sok furcsaságra bukkantam, csak akkor használtam, ha az előző két anyagban semmi támpontot nem találtam. Nagy előnye, hogy itt viszont 4 lepedőn szinte minden részletrajz megtalálható, csak hát eléggé kritikával kell kezelni.
Ezen kívül az interneten is sok jó és hasznos anyagokat találtam. Elsősorban kiemelném a www.hmshood.com –ot, ami a „Hood association”, vagyis a „Hood baráti közösség” oldala. Itt nagyon sok jó archív fotó található. Sajnos ezek jó részét csak un. képlopó progi segítségével lehet leszedni… Ezen kívül felhasználtam még Peter Beishiem nagyszerű modelljéről készült fotókat (ezen a honlapon szintén megtalálható), és egy másik, ismeretlen alkotó Hood-jának képeit is.

Az építést a törzs összeállításával kezdtem. Sajnos a Trumpeter nagyjából a vízvonal magasságában kettévágta a hajótestet, a két rész illeszkedése pedig messze-messze kritikán aluli, néhol még az 1 mm-t is meghaladja a „rés” szélessége. (Általánosságba véve az egész kitre jellemző az alkatrészek rendkívül pontatlan illeszkedése és a sok sorja.) Ezen kívül alapból eltávolítandó a hajótest felső széléről az un. „degaussing” kábel (amely segítségével a mágneses aknákat még a hajótól távol fel lehetett robbantani). Szóval ez utóbbit lefaragtam és sokszoros tömítés-csiszolás következett. Aztán az egészet géppel finoman felpolíroztam, nehogy majd a festésnél meg kelljen lepődnöm… Az említett kábel a maratásban szerepel, de sajnos hibásan: végig kétsorsosan adja, amíg a fotók szerint kb az első harmad volt kétsoros kábel, utána pedig egysoros a hátsó traktus. Így 0.3-as drótokból készült el a kétsoros rész, az egysoros pedig 0.2-es sztirol csíkból. Az ablakok vízvetői rézdrótból készültek el (és a többi felépítményen is mindenhol). Nem is gondoltam volna, hogy a csavartengelyekkel és azok merevítőivel majd mennyit kell vesződni, már a sorja is rendkívül vastag volt a viszonylag kis alkatrészeken, de a a helyükkel valahogy nagyon nehéz volt őket normálisan összehozni. A csavarokat nem a feljavító készletből vettem ki, mert csak a szárnyak készültek rézből, a középső, kúpban végződő rész itt is műanyag. Bár jó Gunze rézszínű festékem van, az sose lesz olyan, mint a polírozott réz – így a két rész színe eltért volna egymástól. Így inkább maradtam a fröccsöntött csavaroknál.
Ezután a fedélzetek elemeit vettem kezelés alá. Ez négy darabból áll: előfedélzet; alsófedélzet, felsőfedélzet (az alsó- és felsőfedélzetek középen helyezkednek el), tatfedélzet. Ezek közül az orr- és a felsőfedélzet a legbonyolultabb. Én mindjárt az előzővel kezdtem. Először is lefestettem a fedélzeteket világos teak színre, vagyis olyan sárgás-okkeros árnyalatra. Mivel a fedélzetek vésettek, ezért – ezt kihasználva – átfestettem fekete vízfestékkel, aztán áttöröltem nedves papír zsebkendővel. Így az osztások feketék maradtak. Ahol mégse, ott ceruzával kicsit áthúztam. A pallókat 3-4 különböző árnyalatú vízfestékkel vékonyan átfestettem, hogy ne legyen olyan homogén. Ez is eltartott egy darabig… Ez után vettem kezelésbe az orrfedélzetet. A horgonyláncok közti fedélzeti lejárót kifúrtam-csiszoltam és a maratás segítségével nyitott állapotban készítettem el. A levezető lépcső és annak korlátja is megtalálható benne. Ezenkívül a tatfedélzet hátsó lejáróját és a felsőfedélzet főárboc előtti lejáróját is hasonlóan készítettem el. Ez utóbbiról jó tudni, hogy jobboldalra nyílik… Ezenkívül az orrfedélzeten az un. skylight-okat (fedélzeti ablakokat) is felnyitott állapotban építettem meg. A horgonyláncok vékony ezüst nyakláncból vannak (ki is akadt rendesen az eladó néni a boltban…), amit feketére festettem és méretre vágtam, a stopperláncok viszont a maratásból vannak. A hullámtörő keretes vasalását lapított rézdrótból készítettem, a levehető ajtóit pedig sztirol lapból és az előbbi lapított drótból. A kit a rengeteg szellőzőnek talán a harmadát adja csak, nem túl pontosan és élethűen. Ezért kb. 80 db-ot 3 különböző méretben magam készítettem és szigorúan a rajzok szerint kerültek beépítésre a különböző fedélzeteken. A csörlők szörnyűségesen primitív imitációit lecsiszoltam és ez is saját kivitelben került fel a fedélzetekre (orr- és hátsófedélzet barbettái előtt találhatóak). Az alsó fedélzettel őszintén szólva nem foglalkoztam sokat, mert a kész hajón nem sok látszik belőle. Annál több munka adódott a felső fedélzeten. Szellőzők, nyílászárók, skylightok, kábeldobok, csónakbakok sokasága került beépítésre. Ez utóbbi elég nagy szívatást is jelentettek, ugyanis a WEM maratás csak kettőt adott három helyett csónakonként… mindegyikhez egyet-egyet nekem kellett alulemezből legyártani. Rengetegszer össze kellett próbálni, hogy illeszkedjen az aktuális csónak fenekéhez és ne legyen se túl magas, se túl alacsony. Szóval megint egy-két hónapig nem unatkoztam… A nagyméretű, rácsos szellőzőházak összerakása ehhez képest igazi élvezet volt. Ezek közül kettő nyitható tetővel rendelkezett, ezeket aztán nyitott állapotban jelenítettem meg.

Külön fejezet a felső- és a hátsó fedélzet találkozásánál az admirálisi lakosztály homlokzata. Az összes nyílászáró maratásból van: az ablakok és az ajtók nyitva vannak. A lépcsők is maratásból származnak, összerakásuk kicsit rázós. A kapaszkodósor saját szerkesztés. A „HOOD” felirat betűi a maratásban adottak: lefestettem feketére, aztán matt lakkal pozícionáltam őket, végül – biztos, ami biztos – alulról egy kis pillanatragasztót is adtam nekik. A lakosztályok alsó része csapnivalóan illeszkedik a hátsó fedélzethez: kétkomponensű ragasztót folyattam be a résekbe.
A hátsó felépítményen a sok tömítés és csiszolás adta a munka legjavát. Persze itt is kellett néhány nyílászárót és ajtót pótolni maratásból, ami gyerekjáték volt az előzőekhez képest. A fényszórókat kifúrtam, kireszeltem, a reflektortükör helyére polírozott alumíniumot ragasztottam be, az üveg keretét pedig a maratásból vettem. A fényszórók köré még egy kis korlátocskát is oda kellett szerkeszteni – az ilyen feladatot nagyon szeretem.
A főárboc alsó részét a kitből vettem, de a felső részét „dobtam”, mert a műanyag szerintem alkalmatlan a feladatra: könnyen elhajlik (a kötélzet alatt), ráadásul nem is volt igazán élethű. Az Anatomy-s rajz alapján injekciós tűdarabokból elkészítettem a méretarányos változatot (0.9-0.6-ig). Összecsapoltam (már így is jól egymásba szorultak) és pillanatragasztóval összeragasztottam a darabokat. A rajznak megfelelően rézdrótból gyűrűket ragasztottam rá. A keresztárbocot is méretre vágtam, a függőleges résszel érintkező ponton pedig bemartam és felragasztottam. A tetején levő radarantennákat 0.1-es drótból készítettem, a maratásról véve a méreteket (mert egyik rajz se „foglalkozik” a témával… a maratást pedig egy kicsit vastagnak találtam). Aztán a tripod lábakra elkészítettem a létrákat és a daruplatformot. A bal oldali lábhoz egy nagyon hosszú szellőző csatlakozik, amit a készlet megint elfelejtetett, ezt is pótoltam. A felső rész combos merevítő kötélzetét 0.2-es drótból kreáltam meg.
Ezután a fődaru következett. Ezt is „dobtam” és sztirol rúdból próbáltam kialakítani. A csigákat alukorongokból és rézdrót karikákból állítottam elő. Először csak lakkal ragasztottam össze (így lehetett finom hangolni), és csak amikor minden OK volt, akkor folyattam be neki a pillanatragasztót. A sodronykötelek 0.2-es drótból vannak.
A két kémény feljavításánál elhatároztam, hogy a függőleges szegecselést megpróbálom imitálni. Sajnos akkor nem sikerült un. rádlit beszerezni, így ezt körfűrészlappal produkáltam az összeragasztás és csiszolás után. A merevítő-kötélzet rögzítő gyűrűit rézdrótból készítettem. A szikrafogó rács kicsit rafinált darab: csak úgy lehet szépen ívesre hajtani, ha néhány helyen az ember felvágja a rácsot, különben csúnyán eldeformálódik. A gőzcsöveket 1.1-es és 0.9-es tűdarabokból készítettem el.
A kémények közti felépítmény tetején található a rádiósszoba. Ezt is mindenféle rezekkel kellett feldobni. Az antennatartó karok tűdarabokból és rézdrótokból lett összehozva. A tetőn levő csörlőket is kicseréltem és néhány szekrényt, dobozt is pótoltam itt.

A parancsnoki torony az egyik legnehezebb feladvány. Több ok miatt is:
1; kicsit furcsák az alkatrészek bontásai
2; pocsékok az illeszkedések
3; a létrákkal is sokat lehet bajlódni
4; az ablakokat mindenhol ki akartam nyitni
4; és nem utolsó sorban - maga az egész bonyolult felépítésű.
Az alsó rész egybe van öntve a páncélozott parancsnoki állással. Ennek az összes nyílását kireszelgettem sőt még betoldani is kellett, mert a tetőlemez egy kicsit vékonyra sikerült a kit megalkotóinak. A vízvetőket a szokásos 0.2-es „piros” drótból adaptáltam. (Ez volt a legkönnyebb része a dolognak.)
A középső részen az oldalra kiugró erkély rendkívül rossz illeszkedései okoztak „fejfájást”, azaz sokszori tömítést-csiszolást (és még így se lett tökéletes). A tripod két oldalsó szárát is pótolni kellett - a Yamato egyik lövegcsöve segített ezen probléma megoldásában. Sok apróság is hiányzott: dobozok, ajtók, hátsó mellvédek (!), sőt komplett helységek is (!!!). A felül levő ablaksort kireszeltem, aztán lapított rézdróttal alakítottam ki az osztásokat. A „fülek”-ben levő műszereket is pótoltam a rajzoknak megfelelően.
A felső részen is kireszeltem az ablakok helyét és drótból készítettem el az osztásokat. A vízvető peremek húzott szálból készültek, amit aztán olyan penge-szerűre kellett csiszolni. A radarok a maratásból vannak. Az antennatartót – ami réz maratásból volt – egy 0.3-as (gyöngyfűző) tűből készült vázzal láttam el, hogy legyen tartása majd a későbbiekben. Az alsó nagy keresztárbocot is ilyen tűvel erősítettem meg. Szép volt a maratott csillag-alakzat, amin a legfelső szint nyugszik, viszont be kellett toldani itt-ott néhány alulemezt, hogy illeszkedjen a tripod lábakhoz.
Ezután a fő lövegtornyok következtek. A kit tornyai egyszerűen csapnivalóak: se a formájuk, se a kialakításuk nem stimmel. Pl. a tetőlemezek eredetileg olyan pikkely-szerűen kapcsolódtak egymáshoz, a készletben pedig teljesen sima tetőt adnak két szegecselt övvel: ez még csak köszönő viszonyban sincs az eredetivel. Ezért megvettem a White Ensign Models műgyanta tornyait. Ezek egyszerűen művészi alkotások az előzőekhez képest: teljesen méret és alak hűek. Viszont tudni kell, hogy a 4 toronyból nincs két egyforma: az első (A) lövegtorony fülei hátulról csapottak és a tetőre egy 3 kört is festeni kell. A B lövegtorony tetején egy UP platform terpeszkedik, az egész szerkezet saját gyártmány. Az X lövegtorony jobb oldalán pedig katapult maradványok találhatók. Az Y torony az, amin nem kell módosítani. Kisebb nehézség volt, hogy a Trumpeter saját tornyaihoz adott lövegcsöveket Blast Bag-estül (ez a ponyva-szigetelés a csövek tövénél) hozzá kellett csiszolni ezekhez a tornyokhoz (A Trumpeter tornyainak homlok része – tévesen - íves, míg a WEM tornyoké egyenes.) A csövek beragasztását kétkomponensű ragasztóval végeztem, mert ennek a száradása 4-5 óra és bőven volt alkalom a csövek helyes pozicionálására. Ahol pedig rések keletkeztek, ezzel az anyaggal folyattam be. A Blast Bag-ek felületét kicsit gömbmaróval is megdolgoztam, hogy még élethűbbek legyenek.
A 4 inch-es légvédelmi ágyúk csöveit a feljavítóból vettem. Sajnos nincsenek kifúrva, így a festés után kaptak egy kis fekete filc-pöttyöt. Az oldalsó szerkezetet a maratás próbálja imitálni. A závárzatot kicsit megfúrogattam, hogy jobban hasonlítson az eredetire. A kémlelőnyílásokat kinyitogattam, a ponyvatartókat pedig rézdrótból imitáltam.
A Pom Pom gépágyúk (3 db) WEM készletből vannak, amelyek műgyanta és maratás kombinációi. Ezzel nem volt túl sok gond.
Az UP rakétavető csöveit kifúrogattam, a maratással „beburkoltam” és az oldalán levő dobozt pótoltam. A kémlelőnyílást is rászerkesztettem.
A négycsövű Vickers géppuskákból 4 db volt a hajón. A kitet összehoztam a maratással csak a dobtárakat kellett pótolnom.

Ezután a csónakokat vettem elő. A motorcsónakokból 3 féle, összesen 6 db volt. A hagyományos csónakokból pedig 4 féle, összesen 9 db. A motorcsónakokhoz feljavításként csak a csavarokat és a kormánylapátokat adják, és a szélvédőt. Az ablakok helyét kivágtam-reszeltem, előre betettem a szélvédőt, az ablakok osztását alulemezből pótoltam, a tetőn levő kapaszkodókat pedig 0.2-es drótból. Az egyik fajtával pedig nem foglalkoztam túl sokat, hanem ponyvaimitációt készítettem rájuk fehérre festett cigarettapapírból. A többi csónak feljavítása egy kicsit könnyebb volt, mert itt a maratás sokkal többet segít: pl. az evezőpadokat is adja és a kormánylapátokat, meg evezőket. Két csónakot kifüggesztett állapotban tettem fel oldalra. Itt csónakdarukat is kellett készítenem, mert a lapos maratás éppúgy nem túl szép, mint a vaskos műanyagöntvény. Minden cullangot elkészítettem hozzá: támasztógerenda, hevederek, kötélzet. Ezek közül is azért néhányat leponyváztam Az utolsó archív felvételek tanúsága szerint különben az összes (a motorcsónakok is) le volt ponyvázva, de az úgy nem lett volna túl érdekes…
Aztán a két lobogótartó árboc következett: az orron levőt gombostűből kreáltam, míg a taton levőt injekciós tűből. Teljesen a rajzoknak megfelelően igyekeztem elkészíteni azokat. A taton még volt két fix boomfa is (a csónakok kikötésére szolgált), ezeket is tűdarabokból dobtam össze.
A legvégére hagytam a két, nagyméretű csónakdarut (a hátsó kémény mellett). A műanyaggal itt se békültem meg, így ezeket is teljes mértékben magam hoztam össze: a függőleges rész sztirol rúdból, a karokat pedig szintén injekciós tűből raktam össze. Csak a csigák és annak kötélzete, na meg a kapcsok vannak a maratásból.
A végén a kötélzet került a helyére: a jelzőzászlók kötelei rugalmas damilból készültek. A két szélső párt abba a kuka-szerű dologba kell levezetni, ugyanis harc közben a jelzőszolgálatos tiszt itt tartózkodott, mert itt védve volt a repeszektől. Ezeket sárgás színnel festettem le. A kötélzet többi része 0.1-es drótból készült, amit felhasználás előtt feketére fújtam. A két kémény közti antenna-alakzat nagy kihívás: sok-sok türelmet és pontosságot igényelt. A darabokat méretre vágtam és utána került a helyére. A torony és a főárboc közt levő 6 db antennát kicsit ívesre hajlítottam, hogy legyen egy kis belógása. A legnehezebb feladat eztán következett: a 6 antenna le volt vezetve a hátsó felépítményre. Rendkívül próbára tett a 0.1-es dróttal bujkálni a főárboc már meglévő merevítő kötelei közt… Aztán végre felkerülhettek a lobogók! Mindkettő saját gyártmány. Nyomtatóval nyomtattam őket un. írólapra (ezt vékonyabbnak és fehérebbnek találtam a sima nyomtatópapírnál) kétoldalasan. A kiszerkesztés is eltartott néhány órát… A felső, kisebb az ellentengernagyi lobogó, míg az alsó, nagyobb az un. white ensign, vagyis a hivatalos brit haditengerészeti lobogó. Kicsit meggyűrögettem, hajtogattam őket, aztán lefújtam fényes enamel lakkal (az acryl szétpacálja a nyomtató festékét, a matt lakk pedig nagyon megfakítja a színeket).
És ekkor azt gondoltam, hogy kész a hajó! Néhány nap múlva viszont feltűnt, hogy valamiről még elfeledkeztem: a hajótest két oldalán levő egy-egy boomfáról és a mögötte levő hüvelyledobó rendszerről (amelyek a Pom Pom gépágyúk tartozéka volt). Ez utóbbiak 0.3-as drótból, az előbbiek pedig – hagyományosan – tűdarabokból lettek elkészítve.

A hajó festése fázisonként zajlott, vagyis amikor „adta magát” a dolog. Amint azt már korábban írtam, WEM festékeket használtam: a világosszürke AP 507B általában a függőleges részeken, a kémények körüli acélfedélzet pedig a sötétszürke AP 507B, a fedélzet sárga színű teak borítását viszont én kevertem ki, a pallókat pedig 3-4 különböző vízfestékkel árnyaltam – ahogy azt feljebb már leírtam. A parancsnoki torony barnás fedélzetszínét is magam kevergettem ki, és a hajótest alsó részéhez is a sötétvöröses árnyalatot.

Nagyon tömören így tudom összefoglalni a két év munkáját. A hajó megépítése – nem gondoltam volna - elég nagy kihívás volt. Lehet, ha előre tudom, milyen és mennyi kellemetlen meglepetés fog érni, bele se kezdtem volna. A kitet olyan 3-as alára tudnám osztályozni. Az alakhűség, méretek viszonylag jók, szépek a vésett fedélzetek, de sok helyen kellemetlen az alkatrészek bontása, szinte mindenhol pocsék az illeszkedés és a sok sorja is nehezíti az építést (ennyit az életben nem tömítettem-csiszoltam…).
A sok viszontagság ellenére mégis nagyon megszerettem a hajót: valóban egy szép vonalvezetésű, arányos formájú, gyönyörű hajó került a vitrinbe. Nem csodálom, hogy a britek a mai napig így nevezik: Mighty Hood!

Somogyi Imre

(2008 december)


Az építésről készült részletfotók.


És a végeredmény!


Vissza.